HÍREK, ESEMÉNYEK

 

Átadtuk az első Szent Vitus kisbuszt! Az érdi Emberi Hang Alapítvány céljait szolgálja ezentúl.
Az Érdi Csengettyűsök országos fellépéseikor, gyerekek táborozásakor kifejezetten alkalmas eszköz :)

elnoknok

(balról) Paróczai Zoltánné, az Emberi Hang Alapítvány kuratórium elnöke
és Barna Zoltánné, a Szent Vitus Alapítvány kuratórium elnöke.

gyerekekbusz

A gyerekek is megcsodálták az új szállítóeszközt :)

A gyömrői Speciális Szakiskola kiemelt támogatói lettünk.

Kiemelt Támogató

Fót: Élelmioszerosztás 2015.12.18.

konzerv porcioliszt

 

Kecskemét- Ipoly utca: Átadásra került a kerti hinta 2015 decemberében.

hinta1Hinta2

 

Budapest: B. Lacika (Kőbánya) nyári elhelyezését biztosítottuk, lakhatási támogatást nyújtottunk több budapesti családnak.
Az ország egész területén támogatunk családokat gyógyszerekkel, élelmiszerrel, tüzifával. Rengeteg segítségkérést kapunk, a kérelmek elbírálása folyamatos, kérjük a támogatást kérők türelmét.

Az EMMI támogatásával idén is sikerült nyaralást szerveznünk Orfűn. A békéscsabai bentlakásos intézmény gondozottjai (40 gyermek), a tanulmányi eredményeiktől függően vehetett részt a táborozásban.

Érd, Gyömrő:

Ebben az évben is támogattuk a gyermekek nyaralását. (Gánt, Zánka)

Gyömrő:

Támogattunk többek között fürdőszobafelújítást, informatikai fejlesztést, iskolaszerek vásárlását.

2015 május 20. Sukoró

 

Első ízben került megrendezésre az N-Tone szervezésében a jól sikerült sárkányhajó- verseny. Épek és sérültek (látás, hallás, mosgássérültek) egymással versengve élvezték az egész napot. Alapítványunk a hajók bérlését finanszírozta. Reméljük az esemény hagyománnyá növi ki magát!


Sukoro1Sukoro2Sukoro3

Kecskemét, Ipoly utca,  2015. április

 

 

 

Több támogatóval közösen sikerült az udvarra egy minden követelménynek megfelelő hintát felszerelnünk. A gyerekek azóta is örömmel veszik igénybe :)


Kecskemét,
Mosoly Klub:

 

 

A klubot folyamatosan támogatjuk, örömmel nézzük a közösségi élet pezsgését minden alkalommal.


Diósjenő- konyhai edények vásárlása:


Rendeles_konyha

 

 

 

490.000 Ft értékben vásároltunk az előírásoknak megfelelő edényeket, így a működéshez elengedhetetlen feltételek teljesülni tudtak.

Tótkomlós:

 

 

Idén is támogattuk a májusban megrendezett Senior úszóversenyt.


2014 decemberében a Cargill Magyarország Zrt., és a  XVIII. kerületi Családsegítő közreműködésével mikulás és élelmiszercsomagokat osztottunk szét 80 családnak.

2014. októberében Kecskeméten az Ipoly utcai Intézménynek napellenzőt alakítottunk ki az udvaron 300.000 Ft értékben.

2014. szeptemberében a Segesdi Szociális Intézménynek vásároltunk több, mint 200.000 Ft értékben gyógyászati eszözöket. (ágynemű, pelenkák, stb.)

2014. júliusában  1.918.300 Ft támogatást  nyertünk el az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
A támogatást 40 gyermek célzott támogatására fordítottuk A gyermekek 2014.08.18- 2014.08.23. napjáig Örfűn nyaraltak, rengeteg élménnyel tértek haza.

2013-es évi 1%-os felajánlásokból 391.288 Ft érkezett szervezetünkhöz.

Letöltés 2013 évi beszámoló

Az Astellas Pharma Kft. 400.000 Ft- ot adományozott a Gyömrői Speciális Iskola gyermeknapi rendezvényének (Sobri Jóska Kalandpark) finanszírozására.

A DezoTech Bt. 50.000 Ft- tal támogatta a Gyömrői Speciális Iskola napközis táborát.

2014.05.27. napján ismét a Cargill Magyarország Zrt. és munkatársai segítségével jutott 40 család élelmiszercsomaghoz 800.000 Ft értékben. Az ételosztásban a XVIII. kerületi Családsegítő munkatársai is segítettek.

elelmiszer1 elelmiszer2 elelmiszer3

 

2014.04.10. napján a Cargill Magyarország Zrt. és munkatársai jóvoltából 40 gyermek vett részt egy egész napos programon. Ebéd, állatkert látogatás, illetve egy kézműves csokoládékészítő foglalkozás volt a program. A gyermekek nagyon boldogok voltak, és nagyon sok élménnyel gazdagodva térhettek haza.

allatkert csokolade csoki2

A kecskeméti Mosoly Klub, legnagyobb örömünkre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ebben az évben is rendszeres támogatói voltunk a klub működésének. Idén ünnepelték 2. születésnapjukat.

Köszönőlevél:

Letöltés

 

Az érdi Habilitációs Központnak ,új neve Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ, ebben az évben is sokat segítettünk. Névadó ünnepségük 2013.09.09. napján volt.

Névtábla Névadás

 

A budapesti San-Marco utcai Csalogány Intézménynek vásároltunk tanszereket közel 400.000 Ft értékben.

A magyarszerdahelyi Otthonnál is számítástechnikai fejlesztést hajtottunk végre.

Letöltés Magyarszerdahely köszönőlevél

Idén télen is sok családnak vásároltunk tüzifát. Nagy segítség ez mindenkinek, főleg a téli fagyok közeledtével. Ezen kívül gyógyszerrel, élelmiszerrel is segítjük a rászorolókat. Köszönölevelek:

Letöltés
Letöltés

Az edelényi Otthonnak Alapítványunk számítógépeket vásárolt. A hatékony működés érdekében minden intézményben szükség van korszerű informatikai eszközökre.

A Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja részére Mikulás alkalmából 75 db mikulás csomagot adtunk át.

Köszönőlevél:Letöltés

Down mikulas

 

A Cargill Magyarország Zrt. jóvoltából az Érdi Habilitációs Központ gyermekei rengeteg karácsonyi ajándéknak örülhettek.

Ajándékok Ajándék2 Ajándék3

2013 november: a derekegyházi Ápoló Otthon részére vásároltunk ágyneműket.

Letöltés

A Pannónia Nyugdíjpénztár használt faanyagot ajánlott fel. Egy család talán egész téli tüzelője biztosítva lett ezáltal. Letöltés

Farakás

 

2012-es évi 1%-os felajánlásokból 571,584 Ft érkezett szervezetünkhöz.

A Provident jóvoltából 150.000 Ft értékű felújítás valósult meg a gyömrői Speciális Iskolában.
A felújítási munkálatokat a Provident munkatársai önkéntes munkában végezték. (  park, játszótér)

 

2013. júliusában pályázati úton 1.060.000 Ft- ot nyertünk el az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
A pályázati forrást két gyermekcsoport célzott támogatására fordítjuk. Nyaralás Orfűn (35 gyermek+ kísérők), nyaralás Szentkúton (12 gyermek+ kísérők)

Élelmiszer adománnyal támogattuk a budapesti Dankó utcai Wesley Óvodát.

elelmiszer2elemiszer bejarat

 

villany kazan

Megkezdődtek a gyömrői lakóotthon felújítási munkálatai. Villanyszerelés, vízcsapok cseréje, a fűtés korszerűsítése.

 

 

1 2 3

2013 májusában az Atlas Copco 50.000 svéd koronát adományozott a gyömrői Speciális iskola egyik lakóotthonának felújítására. A felújítás menetéről folyamatosan töltünk fel képeket.

Ez évben is rengeteg felkérést, megkeresést kapunk. Igyekszünk mindenkin segíteni, de sajnos a mi lehetőségeink is végesek. Ezért megértésüket kérjük. Ettől függetlenül továbbra is várjuk a támogatást kérő családok jelentkezését!

2012. évben továbbra is támogattuk a velünk kapcsolatban álló intézményeket, illletve sok rászoruló családot.

A Peak Performance Products Hungary Kft. támogatásával a szentesi Varga családot segítettük közel 150.000 Ft értékben.

Mikulás ünnepségre a Bp. III. ker.San Marco utcai Csalogány Intézet gyermekeinek adományoztunk mikulás- csomagokat.(225 db) és a Down Alapítvány Ilka utci játszóházának (75 db)

Telapo

Kecskemét, Mosoly Klub 2012.11.24.

A klub egy éves születésnapját ünnepelte.

Megynyito Bohoc Torta

2011-es évi 1%-os felajánlásokból 438.143 Ft érkezett szervezetünkhöz.

2012. évi közhasznúsági jelentés:

Letöltés 2012

2011. évi közhasznúsági jelentés:

Letöltés 2011_kozhasznu

Letöltés 2011_kimutatas

Kecskemét, Értelmi sérültek kluja 2012.05.26.

A kecskeméti Mosoly Klub álma valósult meg. Egy Xbox kineckt virtuális készségfejlesztő játékkal bővült az eszköztáruk alapítványunk, így támogatóink segítségével. Az átadást játék, és táncház követte.

Virtualis jatek Ismerkedes Mindig szivesen vesz reszt


2010. évi közhasznúsági jelentés:

Letöltés 2010_kozhasznu

Letöltés 2010_kimutatas

2010-es évi 1%-os felajánlásokból 598.913 Ft érkezett szervezetünkhöz.

 

Gyömrői Speciális Szakiskola: Épületek, kerítés, padok, bútorok átfestése a Trilak Festékgyártó Kft támogatásával.

Falfesték Pad_zomanc szekreny_zomanc

 

2009. évi közhasznúsági jelentés:

Letöltés 2009_kozhasznu

 

 

Nagy számú támogatási kérelem érkezett hozzánk családoktól. Élelmiszert, tüzifát, gyógytorna-támogatást, ruhákat kérnek elsősorban. Eddig 50 családnak tudtunk segíteni, adatvédelmi okokból a nevüket nem tesszük közzé. A támogatások elbírálása folyamatos, igyekszünk mindenkinek segíteni. A forrásaink végesek, ezért nem rendszeres, hanem egyszeri támogatást tudunk biztosítani.

 

2009-es évi 1%-os felajánlásokból 664.651 Ft érkezett szervezetünkhöz.


2011. február: Nagy menyiségű olajfestéket, lazúrfestéket ajánlott fel a Trilak Festékgyártó Kft.
A fesékek egésze a Gyömrői Speciális Iskolának let átadva, a festés eredményéről képekkel is szolgálunk majd. (A festést az időjárástól függően március vége- április eleje időszakban kezdik el.)

2011. január: A Colgate-Palmolive Magyarország Kft. ismét nagy mennyiségű tisztálkodási, szájápolási, illetve tisztítószert adományozott. Az adomány nagy mértékben hozzájárul a támogatott intézményeink gondozottjainak ellátásához.

2010. december: Közel 200 db labdát ajánlottak fel alapítványunknak. Az intézményeink szinte mindegyike kapott ebből, a gondozottaknak nagy örömet szerezve.

 

Képeslap Jászapátiból:

 

 

Családtámogatás:Ez év Karácsonya elõtt 250 sérült gyermeket otthon nevelő családot támogat alapítványunk tartós élelmiszerekkel. (liszt, cukor, rizs, stb.) Ennek alkalmából a gyerekek mikulás elõadással készültek Gyömrõn.

 





2008 évi 1%-os felajánlásokból 733.319 Ft érkezett szervezetünkhöz.


2009 évben szervezetünk 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogramtól.
Az összeget működésünkre, valamint honlapunk fejlesztésére fordítottuk.

 

 

Támogatás az Auchan Magyarország Kft.-tõl

Az elmúlt években nagy értékű adomány érkezett a Tiszaugi Fogyatékos Otthonba. Az adomány konyhai robotgépekből, multimédiás eszközökből, hajszárítókból, egyéb technikai eszközökből állt.


csik


Támogatás a Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-tõl

2006 márciusától alapítványunk nagy mennyiségű természetbeni adományt kapott a fenti cégtõl. Az adomány tisztítószereket, tisztálkodási és szájápolási készítményeket tartalmazott. A támogatott otthonainknak óriási segítséget nyújthattunk, hiszen a költségvetésükből elég szűkösen telik ezekre a készítményekre.


csik


Támogatás a Gulliver Kft.-tõl:

2006 májusában nagyon sok játék érkezett a Gulliver Kft.-től. A debreceni Otthonban élő gyerekek nagyon örültek az ajándékoknak.


csik


Az elmúlt években nagyon sok természetbeni adomány érkezett hozzánk vállalkozásoktól, magánszemélyektõl. Ezek zoknik, ruhaneműk, virágok, gyümölcs, díszcserjék, egyéb eszközök, berendezések voltak.


Minden nagylelkű adományozónknak köszönjük!